Húsvéti programok a Zsolnay negyedben 2025.04.21
Húsvétkor egész napos családi programokkal várják a látogatókat!
A napot 09.30-kor a legkisebbek kedvenc programja, a Ringató gyerekkoncert nyitja az E78-as Koncertteremben. Itt a családok közösen énekelhetnek és ismerkedhetnek a hangszerekkel.
Egy órával később, azaz 10.30-kor a furfangos királykisasszony című interaktív mesejáték repíti a gyerekeket egy varázslatos világba, ahol ők maguk is a történet részeseivé válhatnak.
A programok között, illetve egész nap (10 órától -18 óráig) a Labdacsata elnevezésű játékban a résztvevők próbára tehetik ügyességüket és stratégiájukat, hogy visszaszerezzék a tavasz tündér varázspálcáit.
Az egyik legizgalmasabb program A Húsvéti Nyuszi nyomában című detektívjáték, ahol a gyerekek térkép segítségével kereshetik meg az elrejtett húsvéti tojásokat a Zsolnay Negyed különböző pontjain. (A foglalkozáson max. 30 fő vehet részt, előzetes regisztráció szükséges: detti.petrik@gmail.com) A program 11.30-kor indul.
A délután folyamán a kreativitásé lesz a főszerep a kézműves foglalkozásokon, ahol mindenki elkészítheti saját húsvéti díszét és ajándékát.
Családi Zenebona 15.30-kor indul – Lívi Zeneműhelye program során régi gyerekdalok, mondókák és interaktív játékok segítségével kapcsolódhatnak be a résztvevők a zenés foglalkozásba.
Az iskolás korosztály számára izgalmas kalandot kínál a Zsolna és az Eozingyár című játék, amelyben mesés történetek és kreatív feladatok révén ismerkedhetnek meg a Zsolnay-örökség titkaival. (A foglalkozáson max. 30 fő vehet részt, előzetes regisztráció szükséges.) A porgram 16.00-kor kezdődik.
A napot 17.00-kor kezdődő az Eszter-lánc mesezenekar húsvéti koncertje zárja, amely minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet elvarázsol.
A húsvéti rendezvény minden programja ingyenesen látogatható!
Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed
További információ: https://www.zsolnaynegyed.hu/programok/zsolnay-husvet-2025
Az Ametiszt Hotel Harkány szállásajánlata:
Frissítve: 2025.03.20.