Ádvent első gyertyájának a meggyújtása a Máriagyűdi Bazilikában
Ádvent a várakozás és a karácsonyra való készülődés ideje. Ez az időszak négy hétig tart, Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnapján kezdődik és december 25-ig tart.
A hívők várják az Úr eljövetelét, amit az advent szó maga is jelent. Ádvent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti: az egyházi év kezdetét, az adventi időszak kezdetét és a karácsonyi ünnepkör kezdetét.
Az Ádvent egyik jelképe az adventi koszorú, amit fenyőágakból készítenek és négy gyertyával díszítik. A katolikus egyházban az advent színe a lila, így a koszorún is lila gyertyákat használnak, kivéve egyet ami rózsaszín. A négy gyertya együtt a világosságot, a növekvő fényt jelképezi, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Külön-külön is jelentéssel bírnak: hit, remény, öröm, szeretet.
A Máriagyűdi Bazilikában az első adventi gyertyagyújtásra 2017.december 2-án szombaton kerül sor.
16.30-tól adventi áhítatot tart Radnai Tamás orgonaművész.
17.00-kor szentmise elején ünnepélyesen meggyújtásra kerül az adventi koszorú első gyertyája.
A szentmise vesperással fejeződik be, majd a résztvevőket szeretetvendégségre hívják a kapualjba.
Frissítve 2017.11.21.