Vendégkönyv

Üzenet írása az Ametiszt Hotel Harkány részére

Név:
e-mail:
Bejegyzés:
   
 

Maár Jánosné

2012.01.15-01.19-ig voltunk barátainkkal az Önök vendégei.

Köszönetet szeretnék mondani a kedves, barátságos , közvetlen fogadtattásért, a nagyszerű és kellemes környetért. Az árak nagyon kedvezőek. Nagyon jól éreztük magunkat. Mégegyszer köszönet az egész személyzetnek és a tulajdonosnak nagyszerű vendélátók voltak.

A viszontlátás reményében :

Üdvözlettel: Maár Jánosné  Ersi

2012. január 21., szombat

Dr Abdul Rahim és Mária a felesége

A gyerekeinktől kaptuk ajándékba ezt a 3 napos wellness hétvégét. Nagyon meghatódtunk,hogy most már ők is "gondoskodnak " rólunk. Alig vártuk, hogy indulhassunk. Sajna már vége, itthon vagyunk. Olvastam egy-két előttem hozzászólót mi is csatlakozunk hozzájuk. Egyszóval szuper. Amit a többiek még nem írtak, hadd tegyük hozzá, hogy a Tulaj részéről /és családja/ olyan pluszt kaptunk,amit eddig csak az arab országokban tapasztalhattunk. Elvitt bennünket Villányba. Jól felkészülten idegenvezetett,nyugodtan kóstolgathattunk BRAVÓ! A munkatársai is példásan tették a dolgukat, kedvesen felkészülten. BRAVÓ. Hoztunk prospektusokat, reméljük tudjuk ajánlani barátainknak és a környék lakóinak, hisz sok emberrel van kapcsolatunk. A fürdő nagyon jó, nemzetközi vendégekkel tele.Lehet békében élni csak hagyni kell a népeket. Köszönettel Abdul és Mária a Tiszapartról /mi is büszkék vagyunk ám rá/ MindszentrőlSmile

2012. január 15., vasárnap

Simon Hajnalka és Monostori Gergely

Fantasztikus 4 napot töltöttünk a szállodában! Figyelmes a kiszolgálás, változatos a reggeli és isteni a vacsora. A fürdőből visszaérve mindig tiszta és rendezett szoba várt minket. Köszönjük.hogy ilyen felejthetetlen napokat tölthettünk el önöknél! Bátran fogjuk másoknak is ajánlani. Sikerekben és vendégekben gazdag új évet kívánunk!!! Simon Hajnalka és Monostori Gergely Makóról

2012. január 01., vasárnap

Knull Sándor

Sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kivánok az egész kollektivának jövöre találkozunk Ági és Sanyi

2011. december 31., szombat

dr Kishegyi Edit és Cserna Ferenc

Kellemes 3 napot töltöttünk a szállodában, ahol mindennel elégedettek voltunk. Kedves tulajdonosok és személyzet perfekt tisztaság, finom kaják az étteremben is és helyben a reggeli is. Ajánlani fogom ismerőseinknek és remélem visszatérünk mi is.

2011. december 04., vasárnap

Csukáné Durkó Hajnalka

Nagyon jól éreztük magunkat, amiben közrejátszott a szobák minősége, ígényessége, a tulajdonosok és a személyzet kedvessége. Köszönjük ezt a pár napot! Csak ajánlani tudjuk  - és fogjuk is - mindenki számára!

Csuka Gusztáv, Kassa László és feleségeik

2011. november 21., hétfő

Szántóné Gabi

Véletlenül találtam erre a csodás hotelre, de egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt választottam. Férjemmel és 2 gyermekemmel töltöttem ott augusztusban 3+1 éjszakát két egymás melletti földszinti, a gyönyörű kertre néző szobában. Annyira jól éreztük magunkat, hogy ott szerettünk volna maradni még egy éjszakára, amit a kedves, mosolygós személyzet meg tudott oldani úgy, hogy még a szobáinkat is megtarthattuk. Nagyon jól lehet pihenni, jókat és sokat enni, és vacsora után nagyokat sétálni finom fagylalttal a kezünkben, a hangulatos városkában. Ajánlom ezt a hotelt mindenkinek, kivéve annak, aki helyben szeretne wellnessezni, mert a nagy fürdő komplexum kb 5 percre van, de ennyi mozgás kell! A hotel kiindulópontnak is jó a környező nevezetességek, látnivalók felkereséséhez.

Viszontlátásra:

Szántó család

2011. november 16., szerda

Fürtös Károly

A véletlen szerencsének köszönhetően kerültünk Harkány egyik legszebb szállodájába,az Ametiszt hotelbe,ahol valódi vendégszeretet fogadott minket.Nagyon jól éreztük magunkat az öt nap alatt,köszönhetően az ott dolgozóknak,és természetesen a vezetésnek. Ezúttal is szeretnénk megköszönni a vendéglátást.               

Üdvözlettel: Fürtösné Valéria és Fürtös Károly

2011. november 13., vasárnap

Valéria és István

Szeretnénk ezúton is megköszönni a szívélyes és színvonalas vendéglátást. A személyzet nagyon kedves, udvarias és segítőkész volt. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a nagyon barátságos és családias hotelt.

Üdvözlettel:

Valéria és István

2011. november 06., vasárnap

Illyés Istvánné

Nagyon kellemes napokat töltöttünk Harkányban, elsősorban a szálló és az étterem dolgozóinak köszönhetően. Mindenkinek tiszta szívből tudjuk ajánlani ezt a nagyon szép, tiszta, rendezett, családias és jó hangulatú szállót.

Üdvözlettel:

Illyés István és Illyés Istvánné

2011. november 02., szerda

Varga Zoltán

Ma érkeztünk haza Harkányból, annak is talán a legszebb ékkövéből, az Ametisztből. Szuper 5 napot töltöttünk ott el a feleségemmel. Voltunk már 5 csillagos szállodában is, az Ametiszt rávert.... Ezt a csodaszép helyet csak ajánlani tudom bárkinek aki szeretne nyugalomban pihenni. A kiszolgálás fenomenális, udvarias, kedves a személyzet (és nagyon csinosak) :P Az étel mennyiségre célozva: tuti 2 kg-ot felszedtem, bőséges.

Köszönjük szépen az ott eltöltött pár napot: Varga Zoltánné és Zoltán Zalából

2011. augusztus 12., péntek

frank sandor

Nehany napja erkeztunk haza az egy hetre tervezett nyaralasunkbol Ez uton szeretnenk  megkoszonni azt a gondoskodast kedvesseget melyet az Önök szallodajaban volt szerencsenk  tapasztalni

Halasak vagyunk minden kedves dolgozojuknak a figyelmessegert a vendeg szeretetteert

Elhoztuk az Önök  jo hiret az Alpok aljara melyet jo szivvel ajanlunk masoknak is  

Biztosan meg talalkozunk

Tisztelettel    Frank Sandor es kedvese SarvarrolLaughing

2011. augusztus 03., szerda

Mező Mihályné

Szeretném megköszönni a Hotel minden dolgozójának a kedves, vendégszerető munkáját.Férjemmel a pünkösdi hosszú hétvégét töltöttük Önöknél.Nagyon jól éreztük magunkat a nyugodt, gyönyörű környezetbetben.Örömmel vettünk részt a sétahajózáson és a palkonyai borfesztiválon.Szívesen jövünk máskor is, ha lesz lehetőségünk. Mindenkinek ajánlani tudjuk ezt a gyönyörű,barátságos szállodát.

Sok sikert kívánok a további munkájukhoz, és sok örömet és jó egészséget a bővülő családnak.

Üdvözlettel:Mezőné Etelka és Mező Mihály

2011.június 17.

2011. június 17., péntek

Fodor Zoltán, Fodorné Paksy Ilona

A családi vállalkozás és az igazi magyar vendéglátás iskolapéldája. Remek programszervező tulajdonos, lenyűgözően kedves családtagok és személyzet, ragyogó tisztaságú, barátságos,  nem hivalkodó, de minden igényt kielégítő izléses belső, ápolt, gyönyörű kert,  tökéletes kényelem, remek konyha, apró figyelmességek (pl. vendégesernyő...), csend és nyugalom - ebben a hangulatos kis szállodában minden megvan, ami az igazi pihenéshez, kikapcsolódáshoz kell. Gratulálunk és köszönjük! Ajánlani fogjuk barátainknak, ismerőseinknek, és természetesen mi magunk is visszatérünk...

2011. június 14., kedd

Baranyai János és Kuti Erzsébet

Köszönjük a figyelmes kiszolgálást és a kellemes fogadtatást.

Nagyon  jól éreztük magunkat ebben a 4 napban minden tökéletes volt. Máskor is igénybe fogjuk venni a szolgáltatásaikat és a vendégszeretetüket, mellyel maximálisan elégedettek voltunk. Köszönettel. Baranyai János és Kuti Erzsébet Veszprémből

 

2011. május 30., hétfő

Bukács Imre és Bukácsné Árvay Beatrix Má...

A gyerekeink álltal kaptuk ajándékba a házasságunk napján, egy 3 napos wellness hétvégét az önök hoteljébe, ami április 17-19-ig szólt. Ki is használtuk, és nagyon örültünk, hogy bár egy kicsit de a velönk egyidősek vannak többségben, igy könnyen tudtunk társalogni. Szép csendes környezet, kellemes fogadtatás, figyelmes kiszolgálás. Minőségileg a szállás és az étterem magas szinvonalú, kifogástalan. Az eltöltött 3 nap alatt nagyon jól éreztük magunkat, és máskor is igénybe foglyuk venni az önök szolgáltatásait. Mindent megér. Csakis ajánlani tudjuk másoknak.LaughingCool

2011. május 27., péntek

Béres Pálné

Kedves Ametiszt Hotel!

Első alkalommal voltunk az Önök szállodájában és természetesen Harkányban. Ez a csodálatos 4 nap amit eltöltöttünk,egész életünkben kedves szép emlék lesz. Minden amit kaptunk, a nagyon kedves szolgálatkész recepciós hölgyek Eszter, és a két Adrienn és nem utolsó sorban a Főnök jóvoltából a villányi kirándulás, a finom borok, mind-mind felejthetetlen élményt nyújtottak. Igazi kikapcsolódást jelentett. Ajánlani fogjuk az ismerőseinknek nagy- nagy szeretettel!!! Persze mi is szeretnénk még sokszor a vendégszeretetüket élvezni. Sok sikert a munkájukhoz, nagyon köszönjük! Béres Pál és felesége Érdről. 2011 .május 16-20-ig

2011. május 22., vasárnap

Knull Sándor

Csodálatos napokat töltöttünk az Ametisztben.A recepciós lányok kedvességükkel minden kívánságunkat teljesitették.A Villányi kirándulás a tulajdonos idegenvezetésével felejthetettlen volt.Mindenképpen vissza fogunk térni. Üdv:Sanyi és Ági

2011. május 03., kedd

Ronkay Ede és Edéné

Barátaink találtak rá a kedvező áron levő üdülés lehetőségére. 2011. április 4.-től április 8.-ig töltöttünk el 4 nagyon kellemes napot  a hotelben. Ott tartózkodásunk alatt tapasztaltuk meg, hogy az akció csak az árban jelentkezett, viszont a szállás, a hotel nem hivalkodó, de igényes berendezése, (az ötletes megoldású mozgásérzékelős folyosói világítás) a szép csendes környezet, a kellemes fogadtatás, az ellátás, a figyelmes kiszolgálás, a bőséges mennyiségű és minőségű   reggeli és vacsora magas szinvonalról tett bizonyságot. ( A szeszélyes áprilisban még a jó időt is szolgáltatták számunkra)

Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

Ha lehetőségünk engedi máskor is szivesen  eltőltünk náhány napot a hotelben.

Ronkay Ede és Edéné (Budapest)

 

2011. április 18., hétfő

Ködmön Viktória

2008 nyarán voltunk először az Ametisztben, Édesanyámmal és a Lánykámmal (Bogival).

Egy hirtelen ötlettől vezérelten kerestem augusztus 20-a előtt pihenési lehetőséget, Harkányban, hogy édesanyám pikelysömörét is kezeltetni tudjuk, kellemest a hasznossal alapon.

Hát így találtunk erre a bizton állíthatom, gyöngyszemre!

Családias a hangulat, kényelmesek, és színvonalasak a szobák. (Ezt az ott eltöltött több alkalommal tapasztaltam.) A kiszolgágás a recepción, és az étteremben is kifogástalan!

:)

2010-ben barátnőmmel is volt szerencsém pár napot Önöknél tölteni. Két hétre rá a "szokásos" három generációs nyaralás következett. :) :)

Idén a Párom kérte, hogy az Ametiszbe menjünk pihenni, mert már annyit hallott róla,... de még sosem volt alkalma velem tartni.

Tudom nem fogunk csalódni most sem. :)

 

A tulajdonosoknak csak GRATULÁLNI tudok! További sikereket, és sok-sok visszajáró vendéget kívánok!

 

Ködmön Viktória

 

2011. április 14., csütörtök

György József

ÜDVÖZLET A HOTELNEK!

NAGYON SZÉP ÉS KELLEMES HOSSZU HÉTVÉGÉT TÖLTÖTTÜNK ÖNÖKNÉL JÓL ÉREZTÜK MAGUNKAT. REMEK VOLT A BULI ÉS A VILLÁNYKÖVESDI BORKOSTOLÓ IS. KÖSZÖNET A TULAJDONOS PÁL ÚRNAK AKI SZEMÉLYESSEN TISZTELT MEG ÉS IDEGENVEZETETT. A BOROK FINOMAK ÉS JUTKA NÉNI ELÖADÁSÁBAN VIDÁM ELÖADÁST KAPTUNK KÜLÖN KÖSZÖNET A MINDIG MOSOLYGOS SZEMÉLYZETNEK A KÉT ADRIENNEK ÉS ESZTER NEVÜ HÖLGYEKNEK. FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK MINDEN JÓT KIVÁNUNK G MARIKA ÉS GY JÓZSEF. 2011 MÁRCIUS

2011. március 20., vasárnap

Rékasi Ica

Tisztelt Ametisz hotel


Két napot töltöttünk el  hotelben és nagyon megvoltunk elégedve mindennel.
Igazán , jó hogy a hotel pont olyan mint az internetten látható fotók.
Külön köszönet, és elismerés azért a figyelmességért , hogy a mai korai / reggel 6 óra/ távozásunkra tekintettel tegnap este elkészítettek nekünk egy kis útravaló reggelit.
Soha nem találkoztam még ehhez hasonló figyelmességgel. Mindíg jó szívvel gondolunk önökre, és csak ajánlani tudjuk mindenkinek az önök hotelét.

2011. március 09., szerda

Erdész Istvánné

2011.febr.11.-től 13.-ig voltunk az Ametiszt-ben.

Kellemes, programdús hétvégét töltöttünk ott. A korábbi dícséretekhez újat íni nem tudok, nagyon elégedettek voltunk, a szolgáltatás szinvonala magasabb, mint egy *** hotelé.

A vendégek felé fordított figyelem kiemelkedő.

Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Egy javító megjegyzést, ha tehetek: a törölközők mosásánál egy kicsit több lágyító, öblítő folyadékot használjanak, hogy a törölközők kicsit puhábbak legyenek. de ezt csak a ****-os szinvonal mielőbbi elérése miatt írtam.

További sikereket kívánunk: Erdészék

2011. február 17., csütörtök

Maró Sándor és felesége Ági

Köszönjük a kellemes hétvégét, amit Önöknél tölthettünk 2011. január 21 és 24 között! Nagyon jól éreztük magunkat. A szállás minőségével, az étterem kínálatával, a kiszolgálással teljes mértékben elégedettek voltunk.

Másoknak is jó szívvel ajánljuk az Ametiszt Hotelt. Mi mindenképpen visszatérünk!

Sándor és Ágnes Nagykátáról

2011. február 05., szombat

Kovács András

Köszönettel tartozunk önöknek,az eltöltött 4 napért. A szállodájuk csodálatos,csendes, tiszta. A személyzet kedves , figyelmes. A konyhájuk finom és bőséges .Szivesen visszatérünk máskor is.Üdvözlettel: Beáta és András Gyöngyösről.Laughing

2011. január 27., csütörtök

Károly Éva idegenvezető: Hőgyész

2010 novemberében töltöttünk Önöknél egy hétvégét. Mivel magam is az idegenforgalomban dolgozom (egy neves iroda csoportjait kisérem Európa számos országában) igy bőséges összehasonlitási alapom van az ideális szállodai szolgáltatásokat illetően.

Nos, mit mondjak, el voltunk ragadtatva férjemmel együtt. A kedves mosolygós fogadtatás a recepciós hölgy részéről, a hotel családias hangulata, tisztasága. csendes, szép környezete első látásra is gyógyir volt tépázott idegeinknek.

Szeretném másoknak is elmondani, hogy a szobák berendezése nagyon ideális, minden pont ott és úgy van, ahogy lennie kell. Az ágyak nagyon kényelmesek, világitótestek hangulatosak, TV-ben rengeteg csatorna (német és horvát is) fürdőszobában hajszáritó !!! van. A bőséges, választékos büféreggelihez 100 %-os narancslé, azonnal pótolják ami fogytán van.

Mi ott igazi VENDÉG-nek éreztük magunkat, látszik hogy a hotelvezetés részéről nem csupán frázis a "nálunk Ön a király",  Önök ezt profi módon, mégis diszkréten éreztetik a vendégekkel. Ajánlani fogom utasaimnak, mert biztos vagyok abban. hogy a Hotel Ametiszt-ben lakni, fürdőzni járni, igazi testi-lelki felüdülés. Örömmel megyünk vissza mi is egy következő alkalommal. További jó munkát és boldog karácsonyt kivánunk a hotelteamnek.

Tisztelettel és maximális szakmai elismeréssel:

Károly Éva és Jóska

2010. december 13., hétfő

Gyóni Zoltán és felesége: Kiskunhalas

Kellmes hétvégét töltöttünk Önöknél először, de nem utoljára. Nagyon szépen köszönjük a kedves és minden kívánságot maximálisan kielégítő kiszolgálást. A szálloda csodás, a környék gyönyörű.

Zoltán és felesége Kiskunhalasról

2010. november 29., hétfő

Madár Mihályné

Már nem először voltunk az Amatiszt Holtelben. Nagyon meg voltunk elégedve a kedves fogadtatással, a kézséges segítséggel. A recepciósok nagyon kedvesek, sőt programokat ajálnak. Biztonságban éreztük magunkat. Szivesen visszatérünk.

Köszönjük szépen a kellemes időtöltést. Madárné Erzsi, Misi,

2010. november 25., csütörtök

Ametiszt hotel

Mi nagyon jól éreztük magunkat a Hotelben.

Szép tiszta szobák, a recepción is kedves emberek dolgoznak. A tulaj és kedves felesége is nagyon aranyosak, és kedvesek voltak. Az ételek pedig kiadósak és nagyon finomak voltak. A kert is csodaszép. A fürdő nincs messze.

Mi bárkinek is csak ajánlani tudjuk ezt a hotelt, ugyanis a szép környezet, a kedves kiszolgálás mindennél többet ér, és ezt itt mind meg lehet találni.

Mi okt. 18-tól töltöttünk itt 5 napot feleségemmel édesanyámmal és édesapámmal.

Nagyon köszönjük a szálloda minden dolgozóinak a kellemesen eltöltött napokat.

Patyi Zoltán és Lívia

2010. november 23., kedd

Szántó Csaba és neje

Két éjszakát töltöttünk a szállodában és nagyon jól éreztük magunkat, igazi pihenésben volt részünk.A fogadtatás és a recepciósok kedvessége maximális volt.Köszönjük az összes dolgozónak!

2010. november 21., vasárnap

egy hat fős társaság

2 éjsazkát töltöttünk a szállodában, mindenkinek csak ajánlani tudom, szép, tiszta, kiváló ár-érték arányú szolgáltatásaival, kölönösen kedves, és figyelmes személyzetével.

A szobák kifogástalanok, kényelmes méretűek. A kert csodaszép. A konyha is  bőséges választékot kínált,  és  az adagok külön is említést érdemelnek. 

Csak gratulá.lni tudunk, 10 pontból 10-et érdemel.Smile

 

2010. november 08., hétfő

Kardos Zoltánné

Őszi pihenésünket Önöknél töltöttük. Nagyon jó választás volt.

A 11-es szobában kaptunk elhelyezést, ami  tiszta, kellemes kényelmes pihenést biztosított. A kiszolgáló személyzet, különösen a recepció nagyon kedves segítőkész hozzáállása igen kellemessé tette az Önöknél eltöltött időt. Környezetük csoda szép, még igy ősszel is. A fürdő valóban közel van, kellemes sétával megközelíthető. Mivel ketten voltunk a férjemmel, nem volt aki együtt lefényképezzen minket a szálloda kertjében,  még kérnünk sem kellett, arra járt egy fiatal ember, (talán a főnök?)  és felajánlotta, hogy megteszi. Nagyon jól esett.

Köszönjük, hogy ennyire kellemessé tették számunkra a pihenést. Gratulálunk Kardosék

 

2010. október 28., csütörtök

schmiedné erdős anna,: ametiszt hotel/harkány.

köszönjük a szinvonalas ellátást a magunk és barátaink nevében,CoolSmile

2010. október 20., szerda

Erika és Béla

Szeptember elején töltöttünk el nagyszerű 1 hetet a Hotelban. Nagyon barátságos a kiszolgáló személyzet és a "nagyfőnök"  is:-) .Köszönjük a nagyszerű bortúrát is:-)

Erika és Béla Paksról

2010. szeptember 24., péntek

Osztie Gézáné: 1163-Budapest, Gerenda u.20.

Első alkalommal voltunk Harkányban, és nehezen választottunk szállást, rövid bejegyzésemmel szeretném megkönnyíteni minden érdeklődőnek a választást:

ha szép, gondozott környezetben, kedves, szolgálatkész kiszolgálásban akarják az idejüket eltölteni, nem kell tovább keresgélni, mindezeket megtalálják az Ametiszt Hotelben!!!

Hogy a Gyógyfürdő is klassz, az csak ráadás!

További szép sikereket kívánunk a vállalkozásukban, amit persze szeretnénk majd időnként ellenőrizniCool

Üdvözlettel, Osztie Bori a 14-esből!

2010. szeptember 17., péntek

Munkácsyné Dékán Gyöngyi: Kaposvár, Kontrássy u.8.

2 éjszakát töltöttünk el a szállodában barátainkkal. A fogadtatás szívélyes volt, a recepciós hölgyek rendkívül kedvesek, szolgálatkészek. A szobák tiszták és szépek. A reggelik és a  választható ételekből álló vacsorák bőségesek és nagyon finomak voltak. Most pihentünk először a hotelben, de már tervezzük visszatérésünket.

Még egyszer köszönjük! Munkácsyné és barátai (2-es 3-as szoba)

2010. szeptember 15., szerda

Hegedűs Tibor: Budapest

Kiváló ár-érték aránnyal rendelkező szálloda! Ezen felül is dícséretesebb azonban a személyzet felkészültsége, vendégszeretete és példaértékű hozzáállása. Utóbbit tanítani lehetne ott is, ahol én végeztem (KVIF Budapest, Szállodaipari szakközgazdász-szak). Szakmabeliként nyilván picit más szemmel értékelem a létesítményt, mint egy átlagos turista, de e szempontból is bőven megfelelt: bátran ajánlom minden kedves látogatónak -- és ha tehetem, magam is visszatérek majd! Köszönettel:

Hegedűs Tibor (7-es szoba)

 

2010. szeptember 12., vasárnap

Ancsa,Ádám: Budapest

6 nap 5 éjszakát töltöttünk a szállodába és környékén,minden nagyon szép és jó volt.A szálloda és személyzete is kedves,aranyos volt.Harkány szép város a strand szuper,finomak az ételek.ANCSA ÁDÁM a 24-ből:)

2010. augusztus 30., hétfő

Kriszta és Viki: Budapest

6 éjszakát töltöttünk a Hotelben,nagyon jól éreztük magunkat, a reggeli és a vacsora bőséges volt és nagyon finom,gratulálunk a szakácsnak. A pincérek akkor is gyorson dolgoztak, mikor nagyon sok volt a vacsoravendég. Hangulatos az étterem kerthelyisége is. A szobák rendezettek és tiszták. A recepciós lányok is kedvesek voltak. Harkány egy szép hangulatos város. Most jártunk önöknél elősször,de nem bántuk meg hogy ezt a Hotelt választottuk,szívesen visszatérnénk még.

Köszönjük! (Kriszta és Viki a 14-es szobából)

2010. augusztus 14., szombat

Gy. Gábor és D. Eszter: Budapest

Öt éjszakát töltöttünk Nálatok, fantasztikus volt! Hangulatos az épület, kiemelkedően jó a kiszolgálás, nagyon kedves mindhárom recepcióslány, a vendégszerető család igazán profin vezeti a vállalkozást. Javasoljuk mindenkinek a malacsültet és a leveseket.

Igazi kikapcsolódás, pihenés volt. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk Harkányt, és az Ametisztet ! Köszönjük!

2010. augusztus 13., péntek

Nessinger Béla és felesége

Mi idén 2x voltunk ebben a csodaszép hotelben elöször a Valentin napi hétvégén, és junius 25-27 ig akkor is és most is nagyon jól éreztük magunkat.

A személyzet példán felüli kedveséggel odafigyeléssel útbaigazit , 1 osztályú bőséges reggeli, és aztán a vacsora, nagyon kedves gyors preciz, felszolgáló személyzet, és itt muszály meg emlitenem a szakácsot aki pompás ételeket varázsolt a tányérokra, és nem csak hogy finom volt minden hanem bőséges is ami a mai világban nagyon ritka. Ami még szintén pozitivum hogy mindennap takarítás van és ragyog minden.Gratulálunk a vezetőségnek akik szintén nagyon közvetlen barátságos házaspár!! Sok sikert a munkájukhoz, és biztosan vendégük leszünk még!

Tiszta szívből ajánlom mindenkinek tegyen egy próbát és rendszeres visszatérő vendég lesz, annyira meg lesz elégedve mindennel!!

Köszönjük

Nessinger család Bp-ről

2010. július 20., kedd

Mészáros Gyula

Egy egész hetet töltöttem itt a feleségemmel.A szálloda gyönyörű a képek a valóságot tükrözik.Az egész szálloda személyzetét csak dicsérni tudjuk.A recepciós hölgyeknek köszönjük a sok mosolyt,segítséget,útbaigazítást.A szobalányoknak a csillogó szobát,az étterem személyzetének az udvarias gyors kiszolgálást és a finom ételeket.Mindenkinek bátran ajánlom,hogy pihenjen itt nem fog csalódni!

Köszönjük, jó volt itt nyaralni!

2010. július 04., vasárnap

Bauer Tamás

A szüleimnek foglaltam le pár napra egy szobát, és sok jó, szép emlékkel tértek haza. Már régóta nem voltak kettesben sehol, de nagyon megvoltak elégedve mindennel. Igyekeztem szép helyet választani nekik, és őket halgatva ez sikerült. A személyzettel is abszolút megvoltak elégedve!! A foglalásnál pedig nagyon rugalmasak voltak.

Az Ő nevükben is: Köszönöm 

2010. június 24., csütörtök

Ferkel Istvánné

2010. 06. 11.-13.-ig volt szerencsénk élvezni a vendégszeretetüket. Csak \\\"legekben\\\" tudom kifejezni megelégedésünket. A hotel gyönyörű, az alkalmazottak nagyon kedvesek, segítőkészek. Az ellátás kitűnő, az adagok bőségesek és ízletesek. Remélem hamarosan visszatérhetünk, és újból részesei lehetünk mindennek.

Ferkelék Szalkszentmártonról

2010. június 16., szerda

Pajlovics Rita

A pünkösdi hétvégét töltöttük a szállodában, mind a hotel mind a személyzet kifogástalan volt, nagyon jól éreztük magunkat a párommal, minden este jobbnál jobb ételeket kóstolhattunk, ami a párom és az én ízlésemet is teljesen kielégítette, a palkonyai kirándulást is nagyon élveztük ahol kicsit közelebbről is megismerhettük a szálloda vezetőjét és kedves családját. Ezúton is mindent nagyon szépen köszönünk, és remélem nemsokára újra találkozunk. Pajlovics Rita és Majdán Bálint a 19-es szobából!

2010. június 01., kedd

Molnár Jenő: Tisztelt Ametiszt Hotel és Étterem!

2010. május 7-9-ig csodálatos hétvégét töltöttünk el Önöknél, és mind a szálloda, mind az étterem szolgáltatásait igénybe vettük. Maga a hotel illetve a személyzete minden tekintetben elnyerte tetszésünket. A szobánk minden nap tiszta és rendezett volt. Az ott elfogyasztott reggeli a három csillagos hotel színvonalának maximálisan eleget tett. A személyzet inteligens, udvarias és diszkréten figyelmes volt. Az éttermi részről szólva, az ott elfogyasztott ételek minősége és mennyisége kiváló volt. Az étlapon felsorolt ételek választéka kellőképpen gazdag, megfelel a magyar és a külföldi vendég igényeinek. Ebből is látszik az, hogy nagyon profi szakembergárda dolgozik Önöknél. A felszolgálásról annyit, figyelmes, tájékozott, gyors és inteligens pincérekkel találkoztunk. Az igazgató Úrral történt találkozás is nagyon kellemes benyomást keltett, még más éttermek is dicsérték. Mégegyszer köszönjük a sok jót, és további sok vendéget kívánunk.
A 22-es szobából Molnár Jenő ( szakács) és felesége.

2010. május 15., szombat

Vitkóczi István: Tisztelt Vendéglátóink!

Gyógyulni voltunk Harkányban és Önöknél szálltunk meg.Kellemes hetet töltöttünk ott.A családias,barátságos környezetre sokáig szívesen emlékezünk.
A vendéglátást külön köszönjük,amely az
egyéni igényeinkhez is igazodott.Vendégszeretetüket hálás szívvel ajánljuk mindenkinek.
Köszönjük:Vitkócziék Bp.-ről

2010. május 06., csütörtök

Fehér József

2010.04.19. től 7 éjszakát töltöttünk el félpanziós ellátással az Ametiszt szállodában. Kitűnő villányi borral köszöntöttek. Bőséges, választékos finom ételek, szép szobák, parkositott pihentető környezet, udvarias, mosolygós tulajdonos és recepciós lányok. A 60 személy ellátására alkalmas szálloda szolgáltatása minden igényt kielégít. Európa több országá- ban jártam a \\\"DRÁGAKŐ\\\" AMETISZT hotel árai kedvezőek,szolgáltatása magas színvonalú.

2010. május 01., szombat

Kovács Lászlóné: Tisztelt AMETISZT HOTEL!

Napokban voltuk önöknél piheni, és nagyon jól éreztük magunkat. Kitünő a vendéglátási szeretet, a kedveségük és az odafigyelésük a vendégekre. És az éttermükben a sok finomság és az adag bőséges, szoval nagyon megvagyunk elégedve mindennel, és ajánjuk sok ismerősnek mert az ár is megfelelő. A hőlgyek kedveségük kiváló.

Tisztelettel Kovácsék Dunaújvárosból

2010. április 30., péntek

Méder Mihályné: Kedves Vendéglátók!

Április 18-22-ig töltöttünk el Önöknél néhány kellemes napot, és köszönjük kedvességüket, figyelmességüket, amit tapasztaltunk, a tulajdonos, és a személyzet részéről. Minden kedves barátunknak, és családunk tagjainak is szívesen ajánljuk. Köszönjük.

2010. április 23., péntek

Regős Zobor: Tisztelt Uram, Kedves Hölgyeim!

Április 5-9 között töltöttük Önöknél a szabadságunkat.
Nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodtunk ebben az időben. A Hotel igényesen kialakított, a Személyzet példamutatóan végzi dolgát. Csak azt tudom írni, hogy csak így tovább, tartsák meg ezt a szemléletet és hozzáállást, mert ez manapság kiveszőfélben van.
Mindenkinek köszönöm, hogy (ki ezzel-ki azzal) emlékezetessé tették számunkra ezt a néhány napot!

2010. április 22., csütörtök

Puska Tibor és Molnár Zsuzsanna: Sziasztok!!!!!

Most töltöttünk el egy kellemes hétvégét nálatok... Rendkivül jol éreztük magunkat, jó volt kicsit kikapcsolodni nálatok.Levoltunk döbbenve a vendégszereteten mindenki nagyon aranyos volt és hogy csak a kivánságainkat lesték.Nagyon szépen köszönnyük s igérjük hogy megyünk még hozzátok s mindenkinek csak ajánlani tudom az Ametiszt hotelt:)

SZiasztok: Tibi ZSuzsi

2010. április 18., vasárnap

Horváth Csaba: Tisztelt Hotel!

Április 9-11.-ig voltunk önöknél vendégségben és nagyon jól éreztük magunkat! Nagyon jólesett a személyzet közvetlen kedvessége amivel nem mindennap találkozunk. Köszönet érte. Jó volt a kerékpárbérlési lehetőség így nem kellett az autót használni és kell is a testmozgás ilyenkor. A nagyon kedves recepciós hölgyek látnivalókat ajánlottak,sőt még térképet is rajzolt nekünk egyikük.Pussz érte!Az éttermükben nagyon finomakat és bőségeset ettünk. Szóval nagyon király volt és csak ajánlani fogjuk önöket vagyis titeket ( mert tegeződtünk ) minden ismerősünknek! Köszönet érte és \\\"további jó mulatást\\\" nektek! Sziasztok!

2010. április 11., vasárnap

Komáromy Orsolya: Tisztelt Béda Pál!

Április 5-9-ig csodálatos és tartalmas napokat töltöttünk az Önök szállodájában. Nagyon igényes, korrekt és megfizethető a szolgáltatásuk. A személyzet mosolygós, kedves és nagyon segítőkész. Külön kiemelném Esztert, aki esténként finom borral várt bennünket :-) , és míg mi a vörös nedűt kortyolgattuk, meghallgatta élménybeszámolónkat, és programokat ajánlott nekünk másnapra.
Nagyon jó, hogy lehet biciklit bérelni, mert így a villányi borkóstoló túrát kerekezve még emlékezetesebbé varázsolták számunkra!
A szálloda étterme is kitűnő, különlegesen finoman főznek, érdemes a vacsorajegyet kérni!
Köszönünk mindent azoknak a dolgozóknak, akikkel találkoztunk, és azoknak is, akik akkor dolgoztak, mikor mi a fürdőben pihentünk, vagy túráztunk!
Köszönjük mindenkinek a felejthetetlen napokat! Remélem hamarosan találkozunk! :)

2010. április 10., szombat

Horváth Tibor

Kedves Hotel! Az elmúlt napokban töltöttük Önöknék a Húsvét hétvégét!Nagyon szép a szálláshely és a környéke. Korrekt, igényes és megfizethető az Önök által nyújtott szolgáltatás! Kiemelném az éttermüket, mely ízevel nagyon lenyűgözött bennünket! Nagyon jól éreztük magunkat , másoknak is ajánlani fogjuk a hotelt és kedves személyzetét. A legjobbakat kívánjuk! Horváth Tibor és felesége Annamária Szombathelyről

2010. április 05., hétfő

S.L: Tisztelt Ametiszt Hotel!

Szüleim és Barátaik a múlt hétvégén, 4 napot töltötték Önöknél.
Régi vendéglátós és Világjáró társaság az övék.
Örültem, amikor boldogan, megelégedve és kipihenve érkeztek haza.Külön dícsérték a személyzet barátságosságát, segítőkészségét. Tiszta, rendezett szobákat, valamint a gyönyörű környéket!
Igazán nagy örömet okoztak Nekik és én ezt nagyon szépen köszönöm Önöknek!
Mindenképp tovább fogom Önöket ajánlani!

2010. március 24., szerda

T. Judit: Kedves Ametiszt Hotel Személyzete!

Szüleimnek fogaltam szállást Önöknél, novemberben. Igazán örömömre szolgál, hogy élményekkel, nagyon kellemes emlékekkel és mosolyogva, rengeteget mesélve jöttek haza. Kiemelten dícsérték a személyzetet, kedvességüket, segítőkészségüket. Mindennel meg voltak elégedve, szépnek és rendezettnek találták a hotelt. Mind a szobákat, mind a parkot, ami igazán lenyűgözte őket. Az ellátással is teljes mértékben elégedettek voltak, az ételek minőségével és mennyiségével is. Remekül érezték magukat a fürdőben.
Köszönik a szíves vendéglátást, és a kellemes napokat, és köszönöm én is, hogy jó élményekkel tértek haza, ellenkező esetben nehéz lenne őket egy újabb pihenésre rávenni...Smile

2010. január 17., vasárnap

Révai György

Nagyon kellemes 5 éjszakát töltöttünk az év végén, Szilvesztert is beleértve, a szállodában. Tiszta, kellemes szoba és fürdőszoba, jó meleg, kiválósan működő TV, és hűtőszekrény a szobában (ez pl. Olaszországban 4 csillag és min. 110 euro). A kiszolgáló személyzet nagyon kedves, és szolgálatkész. Bőséges és igényes svédasztalos reggeli, az étteremben jó ételek. Bár minden nagyon megfelelt, meg kell említenem a jól szervezett és hangulatos szilveszteri rendezvényt, amely kellemes szalonzenével párosult. Jó emlékekkel, kipihenten értünk haza. Ide érdemes volt eljönnünk.

2010. január 05., kedd

Alena Prokopová

Strávili jsme s manželem v Harkány dva krásné předvánoční týdny - dny jsme trávili v lázních, kde byl božský klid, a navečer jsme se odtud vraceli do nedalekého příjemného, klidného hotelu s mladým personálem, který spojuje osobní, vstřícný přístup s profesionálním jednáním. Snídaně byly bohaté, čistota perfektní. Pohled z terasy na zasněženou zahradu vyvolával představy letním měsíců, kdy se hlavní třída Harkány hemží lidmi a hotelové hosty od ní bezpečně odděluje právě zajímavě osázený zelený prostor. Pobyt zpříjemňovala i nedaleká vinotéka s výběrem vín z nedalekého Villány. Vřele doporučujeme.

2009. december 20., vasárnap

Piroska és Tibor: 2009.11.02-2009.11.06.

A 40. házassági évfordulónkra a fiunktól kaptuk ajándékba a lehetőséget, hogy itt pihenhessünk. Fiunk ajándékát újabb ajándék követte: a hotel vezetőjének, személyzetének kedvessége, közvetlensége, segítőkészsége.No és a MOSOLYUK!! Már ettől jól éreztük magunkat! A szállás csodálatos, nemesen egyszerű, ízléses. A kiszolgálás a hotelben és az étteremben is dicséretet érdemel. Köszönjük, hogy minden vendégükhöz van sok-sok jó szavuk, kirándulási ajánlataik, mindig érdeklődnek hogylétük felől. Sok helyen jártunk az országban,mindenütt jól éreztük magunkat, de itt volt a legjobb! Otthon éreztük magunkat, szeretettel, figyelmességgel körülvéve. Biztosan visszatérünk és mindenkinek ajánlani fogjuk. Köszönöm a kedves Főnök úrnak, hogy az élményekkel teli nap után, amikor a kézitáskámat elhagytam, erre is figyelt és visszahozta. Szép sikereket, eredményes munkát és sok vendéget kívánunk.Köszönjük, szeretettel gondolunk Önökre!

2009. november 08., vasárnap

Éva és Zoltán

Mi már három hosszú hétvégét töltöttünk el a hotelben egy év alatt, és terveink szerint negyedszer is visszatérünk. Szép, tiszta környezet, kényelem, csend, nyugalom, kedves személyzet, figyelmes kiszolgálás, finom ételek. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

2009. november 01., vasárnap

Hankó Jánosné

Köszönetet szeretnénk mondani, hogy 4 kellemes napot tölthettünk barátainkkal az Ametisz Hotelben.
A kényelmes, tiszta, hangulatos szobák mellé ami minden igényünket kielégítette, még kaptunk sok-sok kedvességet,figyelmet, idegenvezetést,ajánlatokat a látnivalókat illetően.
Szeretnénk még megköszönni az étterem dolgozóinak is azt a sok ízletes vacsorát amivel elkápráztattak bennünket esténként.
Tisztelettel
Hankó jánosné

2009. október 26., hétfő

Kapusi Beáta

Férjemmel nászútunkat töltöttük az Ametiszt Hotelben. A reggelik és a vacsorák bőségesek és nagyon finomak voltak! Segítőkészségüket nagyon szépen köszönjük, amint lehet visszatérünk! Minden további vendégnek kívánunk legalább olyan csodásan eltöltött napokat, mint amilyenek a mieink voltak!!

Üdvözlettel, Beáta és Attila

2009. október 26., hétfő

Bauer Viktória és Tóth Péter: Tisztelt Vezetőség és Dolgozók!

Augusztusban 5 remek és igazán pihentető napot töltöttünk el Önöknél. Nagyon jól éreztük magunkat!
Köszönet mindenért!

2009. október 12., hétfő

Vitai Alexandra

Amikor a Glaxywiw közösségi oldal Galaxy Centrum Hírportáljának turisztikai rovatában http://www.galaxycentrum.com olvastam az ajánlást a hotelről.Akkor még nem tudtam,milyen jó hely a hotel.Most voltunk ott a családdal.Már tudjuk.
Köszönjük!

2009. október 10., szombat

Ujhelyi Sándor és neje

Mi augusztusban töltöttünk 8napot a hotelben és nagyon jól éreztük magunkat, hihetetlen nyugalom csend volt és a személyzet nagyon segítőkész és kedves, mindenkinek csak jó szívvel ajánlani tudjuk. Ha tehetjük még biztosan visszatérünk.

2009. szeptember 03., csütörtök

Bellér Zoltán

Márciusban 4 napot töltöttünk el a szállodában, az épület és a kert fantasztikus, a személyzet kedves és kifogástalan munkát végzett. Köszönjük szépen!

Bellér Zoltán és neje (Békéscsabáról)

2009. augusztus 31., hétfő

Kovács Judit

6 napot töltöttünk el a hotelben (július 28-aug.02) a 26-os szobában. Nagyon tetszett minden. A kert csodálatos, az épület gyönyörű. Nagyon meg voltunk elégedve mindennel. A bőséges reggeli és a fenséges vacsora igazán ízletesek voltak. Sajnáljuk, hogy végetért a nyaralás.
Jucus és Szabolcs

2009. augusztus 04., kedd

Nagy Katalin

4 napot töltöttünk el Önöknél és ez a 4 nap szuper volt!A szobánk,a kert,a fürdő...És nem utolsó sorban köszönjük a személyzetnek a kedvességüket,a fincsi reggelit és vacsorát!Visszatérünk...Smile
Üdvözlettel:Kata és Andris(Szfvár)

2009. augusztus 04., kedd

Dencsi Bálint

Június első hetében töltöttünk Önöknél 4 napot, köszönjük a kedvességüket, nagyon meg voltunk,vagyunk,leszünk elégedve Önökkel.

2009. június 28., vasárnap

Enci

5 napot töltöttünk a Hotelben gyönyörű környezet,tiszta és barátságos!Nagyon kedves a személyzet jól éreztük magunkat köszönünk mindent. Enci Zoli Paksról

2009. június 11., csütörtök

Hajba Sándorné: T. Cím!

A múlt héten Önöknél töltöttük a hétvégét!
Nagyon kellemes, szép napot töltöttünk az Önök hoteljában, a külső környezete és belül egyaránt gyönyörű!
Mindennel elégedettek voltunk, köszönetet kívánunk mondani ezért minden dolgozónak!
Köszönet a kedvességükért, az udvarias ellátásért, a kiszolgálásért!
Tisztelettel és üdvözlettel: Hajba Sándorné

2009. június 11., csütörtök

Nyíri Imréné

Nagyon szépen köszönünk mindent,jól éreztük magunkat én többet nem füzök hozzá ,mert csak ismételni tudom az előző hozzászólokat Köszönet a személyzetnek Nyiriék

2009. június 09., kedd

Szabó Erika

Nagyon kellemes és szép hétvégét töltöttünk a szállodában.A szálloda szép,hangulatos,a szobák kényelmesek.A személyzet barátságos és segítőkész. Az büféreggeli kiadós es változatos, a vacsora izletes.Köszönjük a hotel munkatársainak,hogy ilyen jól éreztük Magunkat a hétvégén.Ismerőseinknek bátran merjük ajánlani a szállodájukat.Reméljük,hogy hamarosan még visszatérünk!

Köszönettel: Szabó Erika

2009. május 25., hétfő

Poczók Sándorné

Négy napot töltöttünk a szállodában, mely kellemes kikapcsolódást nyújtott a számunkra! A szálloda szép, tiszta, barátságos, és a személyzet is nagyon kedves volt,az ételek is finomak voltak. Biztosan visszatérünk még!!!!!
Üdv:P-né Tünde

2009. május 24., vasárnap

Sona Schlitterova

V hotelu se nam velmi libilo, byl velmi utulny a cisty. Velmi prijemny a mily personal, hezka zahrada, kousek do arealu lazni. Muzu plne doporucit.

2009. május 24., vasárnap

Barbara Hoefer

Das Hotel Ametiszt ist ein kleines, charmantes, sauberes Hotel in einer ruhigen Nebenstraße von Harkany.Der Chef, seine Frau und das Personal sind sehr bemüht um das Wohl der Gäste. Das Thermalbad, Restaurants und Einkaufsmöglichkeiten sind schnell zu erreichen.
Für Bahnreisende liegt das Hotel ausgesprochen günstig, da die Bushaltestellen dicht beim Hotel liegen. Dadurch ist es gut möglich, auch die Umgebung zu erkunden, da die Busse sehr regelmäßig fahren.
Wir sind aus Berlin angereist, wohnten 14 Tage im Hotel, haben uns im Haus einmal Fahrräder geliehen . In Harkany haben wir uns sehr gut erholt und werden bestimmt wiederkommen.
Danke
Barbara und Eckehard Hoefer

2009. május 21., csütörtök

Jámbor Anita és Bozori Szabolcs

Nem akarjuk ismételni az előttünk írókat, ők már elmondtak minden jót. Elég annyi, hogy nagyon vidám és nagyon tartalmas 4 napot töltöttünk nálatok és reméljük, a későbbiekben még fogunk is.
Üdv a 6-os vagy 9-es vagy 69-es szobából: Anita és Szabolcs, a két kerékpáros!

2009. május 05., kedd

Kozák Attila és Várhegyi Csilla

Ma érkeztünk haza négy napos nyaralásunkról. Naygon hamar eltelt ez a négy nap. Sok a látnivaló, a fürdő is nagyon jó és nem utolsó sorban a szálloda is csodálatos. Kedves, segítőkész személyzete kérés nélkül elmondott mindent amit tudni kellett. Személyesen kísértek fel a szobánkba ami nagyon hangulatos és tiszta volt.
Remélem hogy egyszer még visszatérünk ide.
Köszönünk mindent a kedves személyzetnek.
Csilla

2009. április 26., vasárnap

Baráth Georgina és Bagyin Tamás

Párom és én éppen ma érkeztünk vissza 4 napos pihenésünkről.
Fájó volt az indulás, mert a sok látnivaló, a hangulatos üzletek, sétányok, az isteni fürdő,valamint a jó levegő és nyugalom együtt nagyon hiányzik majd Pesten..

A hotel szépsége,környezete, a mosolygós személyzet, a kedves, készséges kiszolgálás mellett legjobban a hotelhez tartozó étterem séfjével voltunk maxmimálisan megelégedve.:)

És már tervezünk egy nyár végi újabb látogatást az Ametiszt Hotelben...
Köszönettel, Gina és Tamás

2009. április 26., vasárnap

Bencsik Mihály: Tisztelt Vezetőség és Személyzet!

Nagyonszépen köszönjük a négynapi ellátást, jóléreztük magunkat, köszönet mindenkinek mindenért.

Tisztelettel: Bencsikék és Prosszerék
Székesfehérvárról

2009. április 20., hétfő

Farkas Tamás és Urbán Emese: Tisztelt Cím!

Nyaralásunk az Ametiszt Hotelben nagyon jól sikerült. A személyzet rendkívül kedves és segítőkész volt. Egy példa: kerékpáros túrát terveztünk a környéken és arra a kérdésünkre, hogy mit javasolnak, merre induljunk, az épp szolgálatban lévő recepciós hölgy térképet rajzolt nekünk az általa javasolt útvonalról. Természetesen mindezt kérés nélkül, önként felajánlva tette meg. Csak azért emeltem ki ezt az apróságot a hétvégénkből, mert ez jól mintázza önzetlen kedvességüket és figyelmességüket.
Az oldalukon található infók abszolút megfeleltek a valóságnak, a szobák szépen berendezettek, tiszták voltak és a büféreggeli is kiadós és változatos volt.

Még egyszer köszönjük szívélyes vendéglátásukat!

Üdvözlettel:

Farkas Tamás és Urbán Emese

2009. április 10., péntek

Romano Malinarić i Rinaldo Radičanin: Poštovani

Boravili smo u Vašem hotelu 27.03.2009. godine i želimo izraziti sve pohvale vlasniku hotela i ostalom ljubaznom osoblju,
a posebno mladoj gospođici (neznamo ime), koja nas je ljubazno primila u petak popodne i pružila sve potrebne informacije.
Vaš ćemo hotel dalje preporučiti svojim prijateljima.
Lijepi pozdrav Romano Malinarić i Rinaldo Radičanin.

2009. március 30., hétfő

Huszár László Imre

Nagyon jó választásnak bizonyult a szállodában eltöltött "Hosszú hétvége".
A vendégkönyvbe írt bejegyzések valósághűen tükrözik a szálloda színvonalát.
További sok sikert kívánunk:
Huszár László & Masicza Jolán

2009. március 25., szerda

Halasi Gézáné

Néhány szép napot sikerült eltöltenünk szállodájukban és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a figyelmességükért, kedvességükért amelyben részesítettek.
Nyugodt pihenésre vágyóknak csak ajánlani tudjuk szállodájukat.
A szálloda és környezete méltóan képviseli Harkány hirnevét.
További sok vendéget kívánva s remélve a viszontlátást, üdvözlettel:
Halasiné és Baji László

2009. március 20., péntek

Tamás Mária: Tisztelt Bédáné Metz Mária!

Férjem és magam nevében szeretnék köszönetet mondani Önnek és minden munkatársának. Köszönjük kollégái figyelmességét, segítőkészségét és kedvességét, továbbá azt a hozzáállást amivel munkájukat ellátják. A hotel tiszta, szép és igényesen kialakított. Nagyon jól éreztük magunkat és az ott töltött pár nap igazi pihenés és kikapcsolódás volt számunkra. Tekintettel arra, hogy férjemmel sok országban jártunk már, nyugodtan mondhatom: Önök megmutatták, hogyan lehet európai színvonalon szolgáltatni ma Magyaroszágon.
Kérem, tolmácsolja kollégáinak is köszönetünket.
Az Ametiszt Hotel üzemeltetéséhez további sok sikert kívánva,
üdvözlettel:

Tamás Mária

2009. január 30., péntek

Benke Rita

Gyönyörű év végénk és év kezdetünk volt az Ametiszt Hotelben, Harkányban.
Családias környezetben, barátságos, minden kívánságunkra figyelő, gyors, kedves, segítőkész, professzionális személyzet biztosította a tökéletes pihenésünket. A gyógyfürdő-komplexum 5 percre van, az étteremben finomakat ettünk, ittunk. A reggeli svédasztal változatos, minden igényt kielégítő. Jól döntöttünk, amikor az Ametiszt Hotelt választottuk. BÚÉK és még egyszer köszönet érte a tulajdonosoknak!
Benke Rita (www.ritavital.hu)

2009. január 07., szerda

Grom Waldemar

Als Teilnehmer beim Harkanyer Schach Open, habe ich im Internet ein Hotel gesucht. Vom Hotel Ametiszt bekam ich sofort Antwort dies war auch entscheidend für meine Buchung. Jetzt kann ich sagen ich habe die richtige Wahl getroffen. Die besonderen Pluspunkte waren für mich, Frau Roth am Empfang und das Team im Hotel,im Restaurant die Bedienung und die gute Küche, freundliche und helle Zimmer, ein sehr sauberes und gepflegtes Haus. Natürlich steht hinter allem eine Cheffamilie die immer ansprechbar und sich mit Liebe um Ihre Gäste bemüht.Den Erfolg hier von konnte ich sehen. In den 10 Tagen meines Aufenthaltes, war das Haus immer ausgebucht und das im November. Von mir volles Lob für das Haus und sein Team.

2008. november 25., kedd

Horváth Sándorné: Vendégkönyv részére

Az elmúlt héten pár napot töltöttünk a húgommal a harkányi Ametiszt hotelben.Nagyon kedves és figyelmes fogadtatásban részesültünk.Tökéletes ellátást kaptunk a kifogástalan, tiszta környezetben. Kikapcsolódást jelentett az ott eltöltött pár nap.Ezúton is köszönjük közreműködésüket.
Üdvözlettel: Horváth Sándorné

2008. november 08., szombat

Bodacz Éva

Nagyon kellemes 5 napot töltöttünk az Ametist hotelben. Kedves, udvarias kiszolgálásban volt részünk. A hotelnek gyönyörű a környezete. A szoba amelyben elszállásoltak minket, kényelmes,  kifogástalan tisztaságú. A svédasztalos reggeli is bőséges, változatos volt. Mindenkinek ajánljuk, ha Harkányban akar kikapcsolódni ezt a családias, nagyon szép hotelt.

Üdvözlettel: Bodacz Éva

2008. november 08., szombat

Tamás és Barbi: Sziasztok!

Épp most érdeklődtek a barátaink, hogy milyen volt 2007 nyarán a harkányi szállásunk. Csak jót tudtam mondni nekik, fantasztikus volt az a majdnem egy hét. Ezután feljöttem újra a hotel honlapjára és visszajöttek a szép emlékek: hajókirándulás a Dráván, Siklós vára, Villányi borozgatás stb. A kiszolgálás tökéletes, a szobák felszereltsége sokkal több mint három csillag. Az egyik legjobb szállás ahol Magyarországon megszálltunk!

Így másfél év távlatából is köszönjük, és ma el is döntöttük, hogy a közeljövőben visszatérünk.

Üdvözlettel: Spaits Tamás

2008. október 19., vasárnap

anita

Nagyon jó és kellemes hétvégét töltöttünk a hotelben. Csak megerősíteni tudom, hogy a nagyon szuper a kiszolgálás, minden a kényelmet szolgálja, a személyzet kifogástalan. A Robinson-étterem pedig bőséges és extra finom vacsorát készített nekünk.

Köszönjük szépen!

2008. szeptember 30., kedd

Horváth Sándorné

Az elmúlt héten pár napot töltöttünk a húgommal a hotelban.Nagyon kedves és figyelmes fogadtatásban részesültünk.Tökéletes ellátást kaptunk a kifogástalan, tiszta környezetben.Kikapcsolódást jelentett az ott eltöltött pár nap.Ezúton is köszönjük.

2008. szeptember 27., szombat

Oláh Csilla

Nagyon kellemes öt napot töltöttünk el a hotelben, már-már mediterrán környezetben és időjárásban volt részünk. A hotel szolgáltatásai minden igényt kielégítenek, a személyzet nagyon kedves, korrekt. A rend és a tisztaság példás. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki kellemes pihenésre vágyik. Mi nagyon jól éreztük magunkat itt, reméljük jövöre is itt pihenhetünk!

Csilla és Árpi

2008. szeptember 12., péntek

Eisenberger Mieczysław: Podziękowania dla właścicieli Hotelu AMETISZT

W hotelu Ametiszt spędziliśmy z przyjaciółmi 10 dni od 27.08.2008 do 06.09.2008.
Tą droga składamy podziekowanie za bardzo dobre warunki zakwaterowania, czystość i bardzo dobrą informację dotyczącą pobytu, kapieliska i możliwości zwiedzania okolic Harkany.
Halina i Mieczysław Eisenberger z przyjaciółmi.

2008. szeptember 07., vasárnap

Vincze Krisztina

Mi tavaly szeptemberben voltunk itt először,de idén ugyanitt foglaltunk szállást 4 éjszakára!A tavalyi tapasztalatok miatt tettük ezt!Minden nagyon szuper és tökéletes volt!Remélem ez idén is így lesz!Mindenkinek ajánlom a hotelt,ami nagyon szép,csendes,tiszta és családias!Nagyon kedves volt mindenki.Kevés ilyen van!Tapasztalja meg mindenki!Mi ezért térünk vissza!
Kriszta és Attila!

2008. augusztus 29., péntek

Dani és Erika

Nagyon örülünk hogy a harkányi Ametiszt Hotelt választottuk mikor döntöttünk a nyaralásuk célállomásáról.
Szép időnk, nagyon szép szobánk volt, elégedettek voltunk a körülményekkel minden téren. Ezúton is üdvözölnénk a tulajdonosokat és a recepciós lányokat...

2010. június 02., szerda

Sándor és Márti

Néhány napot töltöttünk a szállóban.Nagyon kedves és figyelmes személyzet.Ami naggyon feltünt:a tökéletes TISZTASÁG!!!

Kellemesen éreztük magunkat.

2008. augusztus 20., szerda

Renáta és Gergely

Nagyon szép hetet töltöttünk az Ametiszt Hotelben! Ajánlom mindenkinek aki még nem járt itt, a kiszolgálás és a környezet pazar. Aki pihenni szeretne az itt maximálisan megteheti. Többre vagy kíváncsi meny és győződj meg te is róla. Remélem nekünk is még lesz benne részünk a jövőben.

Köszönjük: Renáta és Gergely Újrónafőről

2008. augusztus 12., kedd

Pusztai Anikó és Erdős Zoltán

A nyaralás alatt jól éreztük magunkat, bár az időjárás nem nekünk kedvezett. A szállás szép és az ellátás jó volt. A szálloda szolgáltatásaival meg voltunk elégedve. Remélhetőleg a jövő év nyarán is ide fogjuk leadni az igényünket.
Üdvözlettel: Anikó és Zoli

2008. augusztus 11., hétfő

Emese és Béla

Idén júliusban voltunk az Ametiszt Hotelben,ahol csodálatos 8 napot töltöttünk!Mondhatom olyan volt,mint egy nászút!Lehet,hogy az is volt?!
Minden nagyon pazar volt,istenien éreztük
magunkat!

Köszönjük: Emese és Béla Sátoraljaújhelyből

2008. augusztus 07., csütörtök

Olga és Geri

Nagyon kellemes hetet töltöttünk az Ametiszt Hotelben. A személyzet barátságos, előzékeny. Ajánlom mindenkinek, aki kellemes helyen, szép környezetben, kedves emberek társaságában kívánja eltölteni szabadságát.

Borsodi Olga és Stübe Gergely

2008. augusztus 06., szerda

Márti és Judit

Másodszor töltöttünk az Ametisztben két hetet, és változatlanul úgy gondoljuk, hogy ismét érdemes volt idejönnünk. Végigolvastuk a véleményeket, amiket nem ismételnénk meg, hiszen már tavaly is leírtuk, így beszéljen az önmagáért, hogy visszamentünk, és minden bizonnyal újra megyünk majd!

Márti és Judit

2008. augusztus 04., hétfő

Kissné Sipőcz Kinga: Kedves Vendéglátóink!

Nagyon szép öt napot töltöttem el a két fiammal az Ametiszt Hotelben, köszönjük!
Mindenkinek csak ajánlani tudom a hotelt, kedvesek a hölgyek, nagyon jó volt kiszolgálás és hozzálásuk a vendégekhez!

Aki pihenni szeretne, csak ide menjen!!

2008. július 03., csütörtök

Kiss Istvánné

Köszönjük a barátságos fogadtatást, az előzékeny kiszolgálást. Nagyszerű négy napot töltöttem el itt gyermekeimmel. A szobák kényelmesek, a Robinson étteremben elfogyasztott vacsorák igen bőségesek voltak. Hamarosan visszatérünk!

2008. július 01., kedd

Géza

SZevasz Csövike, csokipudingot az erdöknek! és piisz

2008. június 18., szerda

Bárdosné Lídia

Nagyon szép 2 napot töltöttünk 82 éves Édesanyámmal az Ametiszt Hotelban.
Igazi kikapcsolódás volt számunkra. Sokat beszélgettünk, egy napot a fürdőben töltöttünk, és nagyon kedves, mosolygós személyzet várt mindig "otthon" a Hotelban. A vacsorát a Robinson étteremből hazavihettük a szállodába és a nagyon finom és bőséges ételt az otthonos szobánkban fogyaszthattuk el.
Mindent nagyon köszönünk, és csak ajánlani tudjuk minden ismerősünknek, hogy ha Harkány, akkor csakis Ametiszt Hotel.

Megosztok egy versemet a kedves olvasóval, ami motivált arra, hogy megálljak a rohanásban és egy kicsit Édesanyámmal legyek:

Bárdosné Tóth Lídia:
NE VÁRJUK MEG…

Éltünk felgyorsult tempója
Diktálja az ütemet…
Úgy érzem, a napi munka
Szinte majd hogy betemet!

Mindig elmarad valami,
Akárhogy is igyekszem:
„Még ezt is meg kellett volna
Tennem!” – de már lefekszem,

Mert elfogyott minden erőm,
Tartalékom kimerült.
Csak lehajtom fejem, s testem
Álomba is szenderült…

E futásban észreveszem
A mellettem élőket?!
Hálás vagyok-e értük és
Értékelem-e őket?!

Sosem tudhatjuk, hogy meddig
Él valaki mellettünk,
S mire felfedeznénk: Ki Ő? –
Van, hogy már kell temetnünk…

S aztán visszük a rózsákat
Buzgón a friss sírhantra, -
Mintha lelkiismeretünk
Ettől megnyugodhatna…

Álljunk meg a rohanásban! –
Mert az idő nem kímél…
S adjuk oda a rózsákat
Szerettünknek, - amíg él!

Tudja meg, hogy értékeljük,
És hogy nekünk mily kincs Ő!
S mondjuk el ezt Neki máris! –
Ne várjuk meg… míg nincs Ő!

2008. április 30., szerda

Kinga és Viktor

Nagyon kellemes hétvégét töltöttünk Harkányban és az Ametiszt Hotelben. Valóban nagyon családias és barátságos volt a hotel, és ez elmondható egész Harkányra. Köszönjük az odafigyelést és törődést mind a szálloda személyzetének, mind a Robinson vendéglőben dolgozóknak, különösen annak a felszolgálónak, aki azon a hétvégén volt "szolgálatban", és a konyha dolgozóinak a sok finom ételt.

Mi is csak ajánlani tudjuk mindenkinek Harkányt és az Ametiszt Hotelt!

További sok sikert és sok-sok elégedett vendéget!

2008. április 17., csütörtök

Lantai házaspár ... Ági és József

Tavaly, az első alkalomkor tett látogatásunkkor eldöntöttük, hogy ide el kell jönni mégegyszer.

A nagyvárosi nyüzsgést hátrahagyva egy olyan helyre tértünk vissza ahol a folyamatosan megújuló
gyönyörű külső, belső kényelem, a fantasztikus jó levegő,a gusztusos izletes reggelik,a csendes környezet, s nem utolsósorban a harkányi gyógyfürdő vize, igazi pinenést, kellemes élményt nyújtott. Minden pocikájában érződik a csaladi vállalkozás, az udvarias odafigyelés minden egyes vendégre! Remélem még visszajutunk Önökhöz az Ametiszt Hotelbe.
Addigis, a további működtetéséhez jó egészséget és sok-sok sikert kívánunk!
Köszönjük, hogy ottlehettünk Önöknél.

2008. március 21., péntek

Zimányi István

Néhány napot töltöttünk a Hotel Ametisztben. A hotel szép kiállítású, csendes, de mégis közel Harkány központjához.A tulajdonos és a személyzet kellemes környezetet biztosítanak a vendégeknek. Ha valaki nem akar a szobájából egyből egy gyógyfürdőkádba lépni, akkor ez a jó választás Harkányban!

2008. március 17., hétfő

Roland és Zsófia

Szeretnénk köszönetet mondani a nálatok eltöltött nőnapi hétvégéért.
Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve.Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a nyugodt környezetben lévő, figyelmes kiszolgálású,tiszta és hangulatos hotelt.
Mi nem csalódtunk, hogy az Ametisztet választottuk.Bátran tegye bárki.
További sok vendéget kívánunk a közeljövőben.

2008. március 13., csütörtök

Angelika á Andor z komárna: Podakovanie pre HOTEL AMETIST Harkány

Dakujeme Vám za veľmi pekné 2 dni,ktoré sme strávili u Vás cez víkend.Cítili sme sa super a poriadne sme si odpočinuli.Každému doporučujeme,aj tým najnáročnejším.
S pozdravom Angelika a Andor z Komárna

Koszonjuk azt 2 szép napot,amit Nálatok tolthettunk.Nagyon jól éreztuk magunkat.Mindenkinek figyelmébe ajánljuk!Angelika és Andor Komárnóból

2008. március 13., csütörtök

Gábor és Andi

Nemrég 4 napot töltöttünk el a szállodában és el kell mondjuk, nagyon jól éreztük magunkat!
A személyzet segítőkész, kedves és közvetlen.A tisztaság és az ellátás kifogástalan!Tervezzük a visszatérést és ezúton kívánunk további sikeres működést a hotelnek, hogy ezt meg is tehessük!

2009. március 12., csütörtök

Kráz Antal és Antalné

Aki Harkány-fürdő és ezen belül az Ametiszt Hotel vendége lehetett,
E kis versben mond most köszönetet.
A Hotel kicsi, de bájos,
Benne lakni nagyon lakályos.
A Vendég kívánsága nemcsak óhaj marad,
Itt csak JÓL ÉREZHETED MAGAD !

Mindent köszönünk: Krázék

2009. március 14., szombat

Annamária és János: Kedves Ametiszt Hotel!

Szeretnénk pár sorban köszönetet mondani az ott eltöltött hosszú hétvégéért,amit nőnap alkalmával tölthettünk el. A hotel, tiszta, csendes, "családias hangulatú" , itt TÖRŐDNEK A VENDÉGGEL ! Sikerült egy kedves baráti házaspárral is megismerkednünk, Edit és Zsolt személyében. Még visszatérünk és minden ismerősünknek ajánlani fogjuk, aki pihenni és feltöltődni vágyik, annak az AMETISZT HOTEL A LEGJOBB VÁLASZTÁS, ha HARKÁNYBAN JÁR!
Köszönjük, további sok-sok vendéget kívánunk!

2008. március 09., vasárnap

CSABA

Köszönet a hotel összes dolgozójának hogy ilyen kellemes környezetben tölthettünk el egy csodálatos hétvégét a kedvesemmel.2008 02.29-03.02 ig voltunk ott és mindenki nagyon kedves volt a recepciósoktól a reggeliztető személyzeten át.A hotel nagyon tiszta csendes és gyönyörü.Ha lehetőség adódik rá máskor is élni fogunk a vendégszeretetükkel.
Csaba és Eszter

2008. március 04., kedd

Hegedűsné Szűcs Erika

3 éjszakát töltöttem a Hotelben!
2008.február 22-25.-ig.
Csodálatos napok voltak számomomra,a Hotel teljesen legyügözött!
A tisztasága, csendessége,a személyzet kedvessége, odafigyelése!!!
Az üzletvezető ami számomra nagyon meglepett,hogy mindenkivel nagyon kedves és szivélyes volt,ami több helyen nem jellemző!!!
GYŐZŐ!
Veled jókat dumcsiztunk! Köszi neked is mindent!!!
Számomra nagyon jó választás volt a Hotel!
Bátran tudom ajánlani mások számára is!!!
Aki az AMETISZT választja az jól dönt!!!
Köszönök mindent Nagybaracskáról:
Erika

2008. február 28., csütörtök

Würtz Anna és Lévai Balázs

Szeretnénk ezúton is megköszönni a Hotelnek a szívélyes és színvonalas vendéglátást ami sajnos sok szállodáról nem mondható el. A személyzet nagyon kedves, udvarias és segítőkész volt. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a csodálatos hotelt mely nagyon szép, barátságos és családias. Külön köszönjük a Robinson Étterme minden alkalmazottjának a finom és "kihangsúlyozom" a kiadós vacsorákat. Házias ízeivel elvarázsoltak minket.
Reméljük hamarosan visszatérhetünk és újra élvezhetjük vendégszeretetüket. Anna és Balázs Komáromból
Utóirat : Győzőnek a recepciósnak külön köszönöm a barátságos beszélgetéseket.

2008. február 10., vasárnap

Szabó Eszter

Isteni volt a szálloda, kellemes, meleg és barátságos!!!
Köszönjük a szép emléket...

2008. február 09., szombat

Satu Mare - Ardeal

Am petrucut zile de neuitat in Harkány. In mod deosebit i-mi aduc aminte de liniste, de atmosfera familiara, care ne-a intimpinat in aceste zile.
Recomand pentru cei care sint in trecere, sau doresc o liniste perfecta. Merita sa te opresti chiar si pentru o noapte! Camerele sint foarte comfortabile si curate, la un pret acceptabil. Mincarea este gustoasa si belsuga. La o distanta de 250 de metri este strandul termal, unde de fapt poti sa petreci toata ziua. Precis ca te reintorci dupa prima vizita. Pe aceasta cale vreu sa multumesc ospitalitatea angajatilor din Hotel.

2008. február 09., szombat

Glöckner Jakab

Kedves Marika! Kedves Pali!
Bizonyára emlékeznek ránk. Január 13-tól 17-ig 4 napot töltöttünk szállodájukban. Az ellátással és kedves vendégszeretetükkel nagyon meg voltunk elégedve. Köszönjük szépen! Ha lehet jövünk máskor is.- Pannát és Esztert külön is üdvözöljük!
Minden jót kivánunk: Glöckner Jakab és felesége Éva néni

2008. február 03., vasárnap

Zsuzsanna Döme

Ganz herzlichen Dank für die schöne Tage bei Ihnen!
Das Hotel ist eine Perle im Land der Thermalbäder. Für jeder ist zu empfehlen, die sich verwöhnen lassen wollen!
Nochmals vielen Dank für Ihre Gastfreundschaft liebe "Ametisztern"!

Zsuzsa Döme
Mainz, Deutschland

2008. február 03., vasárnap

látogató

A szállodájuk mesés!! El vagyok bűvölve! Oly szép, bűbájos, kis zegzugos cukker hely. nagyon teccett, köszönet,

Kukucsini család Laughing

2008. január 06., vasárnap

Ancsa es Brigi

Nagyon szép hotel, nagyon kedves vendéglátókkal. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Boldog, vendégekben gazdag új évet a hotel tulajdonosának és személyzetének!

2008. január 04., péntek

Módos Mátyás

Köszönjük a szívélyes fogadtatást, nagyon kellemes környezetben volt részünk pihenni. Egy egész éves rohanás és munka után találtunk erre a gyöngyszemre, valószínű, hogy máskor is lesz alkalmunk egy ilyen kikapcsolódásra. Igaz a gyerekeket sem hagyhatjuk ki ebből a nyugodt légkörből.

Köszönettel:
Mátyás és Erzsébet

2007. december 14., péntek

Szilvási-Vadas Anikó

Nászutunkat töltöttük ebben a kedves, tiszta, családias hangulatú hotelben.Nem bántuk meg, hogy a 4 csillagos, híres, mindenféle fürdővel felszerelt wellness szálloda helyett az Ametiszt Hotelt választottuk, mert itt úgy éreztük tényleg vártak minket, és nem csak egy "párocska" voltunk a sok közül!

Köszönjük mégegyszer!

Anikó és Attila

2007. november 14., szerda

Bálintka, Viki és Balázs

Sajnos csak 3 napot töltöttünk ebben a csodaszép hotelben, de annyira jól éreztük magunkat, hogy jövőre is jövünk!!!

Köszönjük mindenkinek!

2007. november 14., szerda

Robi, Zsófi és Viola

Ezúton is köszönjük szépen az igényes és figyelmes vendéglátást, melyben a szállodájukban eltöltött néhány nap alatt részünk lehetett. Az Ametiszt Hotel további működtetéséhez jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Fülöp Róbert és családja

2007. november 06., kedd

Kmellárék

25-évvel ezelőtt pihentünk előszőr Harkányban, azóta hat alkalommal jártunk ott. A mostani mégis különleges volt mert az Ametisztet választottuk.
A gyönyörű külső, még gyönyörűbb belsőt takar.
A tulajdonos párnak csak gratulálni tudunk bátor vállalkozásukhoz. Kívánunk sok sok kedves, jó vendéget.
Kmellárék

2007. október 09., kedd

Esther és Franz

Aug. 11-17-ig voltunk az Önök vendégei aminek örültünk, mert egy kedves, barátságos fogadtatásban volt részünk, de az elkövetkezö napokban is ezt tapasztaltuk. Köszönetet kell mondanunk mindenek elött Gabinak, aki a recepción mindig kedves, barátságos, gyors információért, és a figyelmes, szorgalmas dolgozóknak. A fiatal tulajdonosoknak kivánunk, sok sikert és kedves vendégeket. Reméljük újból vendégek lehetünk. Szives tudjuk ezt a Hotelt tovább ajánlani.

2007. október 09., kedd

Vilma és Tamás

A szállodában töltöttünk egy hetet! Maradtunk volna még szívesen! A környék és a szálloda gyönyörű, a személyzet segítőkész, nagyon közvetlen! Gabikának külön köszönjük az étterem ajánlását! Aranyos barátokra találtunk! A Zolikát és a nagymamát is külön üdvözöljük!
Sok sikert a szálloda tulajdonosának és családjának!
Kismarosról, a "borász" Tamás és felesége Vilma

2007. szeptember 24., hétfő

Reinhard, Waßmann

Vielen Dank für die freundliche Aufnahme.
Es war alles super,vom Hotel über das Essen bis hin zum Wetter. Wir hatten eine
schöne Zeit in Harkany.
Viele Grüße, Familie Waßmann aus Rostock.

2007. szeptember 01., szombat

Bőcsné Papsity Anita

2007.08.11.-17. között volt szerencsénk a hotel vendégeivé válnunk, Érdről érkeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Csodálatosan szép és a rengeteg turista ellenére mégis nyugodt, csendes a környezet, mindennel meg voltunk elégedve.

A hotel dolgozói mind kivétel nélkül nagyon kedvesek és segítőkészek.

Az ebéd- és vacsoraszolgáltatást nyújtó Robinson étterem dolgozói is nagyon készségesek, udvariasak, a kiszolgálás és az ételek minősége kifogástalan. Minden különlegességet megkóstoltunk és sosem csalódtunk, amit meg is mondtunk a pincéreknek.

Nagyon sajnáltuk, hogy haza kell jönnünk, de ígéretet tettünk, hogy legközelebb hármasban térünk vissza, hiszen itt még a kisgyermekes családokra is gondolnak!

Mindent nagyon köszönünk!

Bőcs Attila és felesége Anita

2007. augusztus 24., péntek

Ujvári Viktória és Gáspár Tamás

Mi tegnap érkeztünk meg Dabasra a nyaralásból a párommal. SAJNOS! Mindketten nagyon jól éreztük Magunkat. Csodálatos volt a környezet, a szobánk és az ellátás. Remélem még visszajutunk Önökhöz. További sok sikert kívánunk. Nagyon köszönjük!!!!

2007. augusztus 21., kedd

Koczorné Bakos Irén

Gondoltam beleolvasok a vendégkönyvbe, mielőtt írok néhány köszönő sort a kitűnő ellátásért. De látom nincs is mit hozzátenni! Én is csak megerősíteni tudom a sok dicséretet, tényleg nem túlzás!!!
Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat!
Koczor István és felesége

2007. augusztus 21., kedd

Márti és Judit

Mi most értünk haza Budapestre két teljes "ametisztes" hét után.

A szépség, a nyugalom, az igényesség minden napunkban jelen volt. A szobánk kellemesen hűs, tágas, tiszta, kényelmes volt. Semmiből nincs túlzás és mindenből van elég!...és akkor még "csak" a körülményekről írtam, a vendéglátók közvetlenségéről, kedvességéről nem. Őszintén gratulálunk az ifjú tulajdonosoknak, Marikának és Palinak mindahhoz, amit ott biztosítottak.

Külön színfoltja volt két hetünknek GABIKA, aki közvetlenségével, vidámságával, a mindig érezhető rátermettségével még színesebbé tette ott létünket. Sok hotelben megfordultunk, sok szépet és jót (is)tapasztaltunk ezeken a helyeken is, de ezzel a közvetlen kedvességgel, családiassággal nem találkoztunk máshol.

A többiek is kitettek magukért, úgy a tisztaság, a kiszolgálás terén, mint a recepción azért, hogy minden információhoz hozzájussunk.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a hoteltől nem messze lévő Robinson éttermet sem, ahol a félpanziós ellátás keretében biztosították a napi étkezésünket (ebéd, vagy vacsora). Az ételek fantasztikus mennyisége, a kiváló ízek a hangulatos teraszon, mind e mellett a felszolgálók kedvessége minden ott töltött órát igazi élménnyé tett. Sajnos, nevüket nem kérdeztük meg, de ez úton is köszönjük nekik is, bár ezt személyesen is megtettük.

Nagyon köszönjük, és MI VISSZAMEGYÜNK!

Sok szeretettel:

Szabó Márti és Hollós Judit

2007. szeptember 24., hétfő

Olgi és Andris

Nagyon jól éreztük magunkat az eltöltött pár nap alatt! Nehezen tudtunk elszakadni ebből a jólétből, amihez nagyban hozzájárultak a kedves Ametisztes dolgozók, főként Gabi, a recepcióból és a tulajdonos lánya, a kis Panni is! Ezúton is üdvözöljük Őket!!!

2007. augusztus 16., csütörtök

Kovács Ferenc és családja Szolnokról: Kedves Ametiszt Hotel Vezetőség és Dolgozói!

Az elmúlt héten csodálatos 5 napot töltöttünk Önöknél.Lenyűgözött Bennünket a Hotel látványa is, a fogadtattásról nem is beszélve.Az ízlésesen berendezett és mindig tiszta szobában jókat lehetett pihenni,a "családias" reggelivel pedig jól indult a nap. Ismerőseinknek bátran fogjuk ajánlani az Ametisztet mert itt minden együtt van ahhoz, hogy igényesen és jól érezzék magukat a nyaralók.További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!

2007. szeptember 24., hétfő

Horváth Szabolcs és Kriszti: Kedves Ametiszt Hotel dolgozói!

Nagyon jól éreztük magunkat Nálatok, ez a tökéletes vendéglátás, csak így tovább!További sok sikert kívánunk!

2007. augusztus 06., hétfő

Ági és Miki bácsi

Szépen, igényesen összerakott házban, szívélyes, kultúrált, magas színvonalú kiszolgálásban volt részünk. Köszönjük! Mindenkinek jó szívvel fogjuk ajánlani, aki megérdemli.
További sok sikert, eredményes szezont, jó vendégeket kívánunk.

2007. augusztus 05., vasárnap

Czink Lászlóné és Anita: Kedves Ametiszt Hotel és Dolgozói!

Mi egy "hosszabb" időt töltöttünk az Ametisztben és elmondhatjuk,hogy itt éreztük eddig a legjobban magunkat.Ki kell emelnem a személyzet és a két főnök kedvességét és odafigyelését.A nyugalom egy kis "szigete" ez a hotel, mert mindenki aki erre vágyik itt megkaphatja. Aki ki akar szakadni a mindennapok rohanó világából itt megteheti. A tiszta és korrekt szobák nagyon szépek.

Mindenkinek csak AJÁNLANI tudjuk az Ametisztet.

További sok-sok vendéget kívánunk Nektek!
És jó, hogy veletek lehettünk...

Jövőre újra találkozunk!

2007. szeptember 24., hétfő

Marika és Marika

Tisztaság,jóizlés, nyugalom,kedvesség, korrekt ellátás.Csak gratulálni tudunk a két fiatal tulajdonosnak!
Vitamin Pénztárosok figyelem, kiváló minőségü elfogadóhely.

2007. augusztus 04., szombat

Hajdányi Zoltán

Nagyon jól éreztük magunkat köszönjük a kedvességüket és közvetlenségüket.Reméljük hogy még élvezhetjük a vendégszeretetüket.További jó munkát kívánunk. andi és zoli

2007. július 22., vasárnap

Anita és Kornél: Kedves Ametiszt Hotel és dolgozói!

Bár csak egy hétvégét töltöttünk Harkányban, nagyon örülünk, hogy ezt a hotelt választottuk.A tulajdonosok és a személyzet rendkívül kedves volt. Jövőre biztos, hogy elmegyünk újra és hosszabb időt töltünk majd ott.
További sok sikert és kitartást kívánunk.

2007. július 18., szerda

Szőke Zsuzsanna Barbara: Kedves Ametiszt Hotel!

7 napot töltöttünk ebben a gyönyörű szép hotelben július elején. Nagyon jól éreztük magunkat a nyaralásunk alatt, amit részben a kedves, családias vendéglátásnak köszönhettünk.
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, ha teheti térjen be az Ametiszt Hotelbe!

2007. július 14., szombat

Szabadföldi Zsuzsanna

Kedves Ametiszt Hotel és a benne dolgozó valamennyi személyzetnek! Smile

Öt napot töltöttünk a vendégszeretetetekben Szabolcs kisfiammal együtt.Nagyon szép és harmonikus környezetben, a személyzet kedves odafigyelésével. Mindenkinek ajánlom nyugodt szívvel ezt a gyöngyszemet mert itt igazán jót lehet pihenni.Mivel Honvéd Egészségbiztosító pénztár szerződött hely, ajánlom minden kedves kollégámnak is aki igényes üdülésre vágyik. Cool
Köszönjük és kívánunk további jó egészséget, sok-sok vendéget és sikerekben eltöltött hosszú éveket!

2007. július 09., hétfő

Püski Krisztina

Hat éjszakát töltöttünk ebben a csodálatos kis hotelben. Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, a mi ízlésvilágunknak a szálloda tökéletesen megfelelt. A tulajdonosok és a személyzet is végtelenül kedves volt, biztosak vagyunk benne, hogy még megfordulunk ebben a létesítményben. Mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy amennyiben Harkányban kíván hosszabb-rövidebb időt eltölteni, úgy kerüljön fel a lehetséges szálláshelyek közé az Ametiszt Hotel, méghozzá a lista elejére!
Köszönünk mindent.

2007. június 18., hétfő

Németh Ildikó: Kedves Ametiszt Hotel!

Május 18-20-ig voltunk a párommal vendégei a hotelnak.
Nagyon jól éreztük magunkat és szívből köszönjük azt a családias és barátságos hangulatot amit biztosítottak számunkra.
Örömmel gondolunk vissza az itt eltöltött időre.
További sok sikert.
Köszi mindent még egyszer Laughing

2007. május 21., hétfő

 

Megjelenített bejegyzések száma 

Galéria




Facebook

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Ametiszt Hotel Harkány - FacebookAmetiszt Hotel Harkány - TwitterAmetiszt Hotel Harkány - iwiw