Harkány hotel - Harkány szállás- PécsPécs látnivalói
A pécsi püspökséget Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította. A település a magyar történelemben és a magyar kulturális fejlődésben egyaránt jelentős szerepet töltött be. A városban munkálkodott Janus Pannonius (1434-1472) humanista költő, és itt nyílt meg 1440-ben Magyarország első közkönyvtára. A város fejlődése a török uralom alatt sem tört meg, a törökök legjelentősebb magyarországi központjává vált. Számos építményt, intézményt hoztak létre: dzsámi, mecset, minaret, kisebb imaház, iskola, főiskola (medresze), kolostor, fürdő, melyek egy része ma is áll és tanúskodik a város török múltjáról. Az 1770-es években jelentős szerepet játszott Pécs történetében Klimó György püspök, azzal, hogy nyomdát alapított, létrehozta a püspöki könyvtárat és megalapította az ország első leányfelsőiskoláját. Mária Terézia Pécs városát 1780-ban szabad királyi város rangjára emelte. Az iparosodás a 19. század első felében jelentősen felgyorsult, a Zsolnay-kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgona világhírűvé váltak, e kor szorgos polgárai jóvoltából modern várossá fejlődött. Pécs viseli 2010-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet. Ez alkalomból ebben az évben a város az eddiginél is több fesztivál és egyéb nagyszabású kulturális és szórakoztató rendezvénynek ad otthont. Számos múzeumával és műemlékével, mediterrán hangulatú belvárosával, virágba borult tereivel hűen tanúskodik a magyar történelemben elfoglalt kiemelkedő szerepéről, sokszínű múltjáról és kellemes élményekkel gazdagítja az odalátogatókat. Pécs – Harkány között a nap bármely szakában buszjárat közlekedik. A menetrendet itt megtalálja. Szállodánk recepciósai kirándulásukhoz térképpel és fontos információkkal látják el. Pécsi Nemzeti Színház és a Kodály koncertközpontA színházi műfaj iránt érdeklődőknek ajánljuk a Pécsi Nemzeti Színház előadásait.
Pécsi múzeumok címei, nyitva tartásukZsolnay Kulturális negyedPécs Zsolnay V. u. 37. A Zsolnay Aranykora - Gyugyi László gyűjteményeNyitva: kedd - vasárnap 10.00 - 18-ig LátványmanufaktúraNyitva: hétfő - péntekig 10.00 - 18.00-ig "Kezdetben volt a rózsaszín" c. kiállításNyitva: hétfő - vasárnapig 10.00-18.00-ig Labor - Interaktív VarázstérNyitva: kedd -vasárnapig: 10.00-18.00-ig Család - és gyártörténeti kiállítás:Április 20-tól látogatható Zsolnay MauzóleumZsolnay Vilmos fia, Miklós építette, emléket állítva apjának az porcelángyártásnál használt eozin máz feltalálójának. Zsolnay - negyed Pécs Felsővámház utca 75. Lovas László, avagy a Zsolnay Mauzóleum titokzatos szellemisége Állatkert és Akvárium, TerráriumMunkácsy M. u. 31. TV ToronyMisina tető Mecsextrém Park
Pécs-Árpádtető Nyitva tartás: A Pécsi DómKáptalan utca 8. Zsolnay Kerámia MúzeumKáptalan u. 2. Vasarely Múzeum
Káptalan u. 3. Csontváry MúzeumJanus Pannonius u. 11. Modern Magyar Képtár I.Káptalan u. 4. Modern Magyar Képtár II.Papnövelde u. 5. Természettudományi MúzeumSzabadság u. 2. Néprajzi KiállításRákóczi u. 15. Várostörténeti KiállításFelsőmalom u. 9. Régészeti KiállításSzéchenyi tér 12. Reneszánsz KőtárKáptalan u. 4. Cella Septichora Látogató KözpontSzent István tér Ókeresztény MauzóleumSzent István tér 12. Mecseki Bányászati KiállításJózsef Attila u. 5. |












