Harkány hotel - Harkány szállás - Máriagyűd

Máriagyűdi kegy és zarándokhely bemutatása

Máriagyűd Siklóshoz tartozó település. Itt áll a kéttornyú katolikus kegytemplom, az ország egyik legnevezetesebb búcsújáró helye, melynek XVI. Benedek pápa 2008-ban basilica minor címet adományozott. A település története a honfoglalásig nyúlik vissza. Az István király szolgálatában lévő ferences atyák térítő útjukon 1006-ban találtak rá a kegyelettel körülvett Mária-szoborra. Kis kőből épített kápolnácskát emeltek föléje. A hagyomány szerint beépítették ezt a későbbi templom falába, s ma is látható a kegytemplomhoz csatlakozó Szt. Mihály kápolna jobb oldalán. A templom nyugalmat árasztó környezetével, a körülötte álló gesztenyefákkal és a mögötte elterülő erdővel pihentető élmény.

A templomtól jobbra elindulva a lépcsősor fölött a szabadtéri oltár található. Ez a nyári közös szentmisék, zarándoklatok helyszíne. E fölött húzódik fölfelé a kálvária. Szentsír kápolnája műemléki alkotás, stációit égetett mázas kerámiából a pécsi Zsolnay Gyár alkotta. A temető alatt árnyas vadgesztenyesor vezet a magyarok nagyasszonya pihenőhelyhez. Szép domborművét vandál kezek megrongálták. Kicsit feljebb áll a fájdalmas Szűzanya szobra. 1860-ban állították fel. Csend és nyugalom van körülötte. Alkalmas hely az imádságra és az elmélkedésre.

Jobbra még feljebb a domboldal közepe táján magasodik a jubileumi feszület. Korpuszát Kiss György szobrászművész alkotása. Mézes Jézuskának is hívják, mert fészket szoktak verni benne a vadméhek és a nyári melegben a korpusz lábujján csöpög ki a méz. 1900-ban állították fel a századfordulóra és a magyarság kereszténnyé levésének 900 éves megünneplésére.

Itt az út véget ér. Visszafelé a Szűzanya szobránál lefelé jobbra található út visszavezet a gyűdi kegytemplomhoz. Ez a séta könnyű terepen 40 perc.

A máriagyűdi Szűzanya szobortól balra turista útvonal kezdődik

Harkány –Siklós- Máriagyűd útvonal kerékpárúttal van összekötve mely 8 km. Szállodánknál lehetőség van kerékpár bérlésre.

 

Galéria

Eseménynaptár

<<  Május 2012  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
 
  7  91113
1416
22
31   





Facebook

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com

Ametiszt Hotel Harkány - FacebookAmetiszt Hotel Harkány - TwitterAmetiszt Hotel Harkány - iwiw